Nem semmi nap volt a tegnapi. Reggel oltással kezdtem. Itt még nem könnyeztem. Két szülés, négy altatásos műtét után, már bökhetnek!!! Utána nagyfiammal könyvesboltba keveredtünk. Nem írom le, hogy mennyit költöttünk... A lényeg nehéz, de tartalmas motyóval jöttünk haza. Hiába, a tudás nehéz... Itthon azonnal ledőltünk és olvastunk. Én egy karácsonyi regénykét. Mondom, hogy hamarosan itt a karácsony. Na, azt végigbőgtem. Pedig nem egy extra történet, sőt inkább hétköznapi, de szomorú és szép... és karácsonyi. És az egyik főszereplőt, egy kislányt Marie Roth-nak hívták. És a több int 200 oldal hamar elmúlt... De az igazi, az este volt. Barátosném meghívott egy hangversenyre. A Székesegyházunkban Mága Zoltán. Nem túl sűrűn jutok élő zenéhez... Egyébként is elfogult vagyok: a Székesegyházunk csodaszép. Mindegy, hogy milyen vallás, ki a püspök, mi történik ott..... a Székesegyház csodaszép!!!!! És már tudom, hogy az akusztikája is kitűnő. Aztán elkezdődött.... direkt sminkeltem, hogy ne sírjak. És ilyenkor mindig iszonyat az eredmény, mert elfolyik a cucc rajtam... Szóval. Amikor az a pasi kezébe veszi a hangszert és játszik - az hátborzongató. A lábammal is éreztem a zenét. Annyira nagyon szép volt. Volt zenekar, orgonaművész (őt is muszáj volt utána megölelni, mert...) operaénekes... Csodálatos volt. És már tudom, hogy Mága úr gonosz: az utolsó mű után mondta, hogy még készült egy kedvencével, egy Brahms művel.... igen, a Magyar tánc. Áhhh, nem folyt a könnyem... áhhh.... Állva tapsoltunk. Ezen még akkor is sírok, ha a youtyún nézem... És nem hagyta ám abba: még egy kis ráadás meglepetés: Hazám, hazám... Olyan szépen kúszott a dallam ki a hangszerből.... nem tudom, másokra is ilyen hatással volt-e, de az én szívem nagyon dobogott, a vérnyomásom sem határértéken mozgott. A végén kezet foghattam vele, jól megszorítottam.
