2019. augusztus 16., péntek

Ez is beindult...



füge



Kétnaponta leszedünk ennyit. Aztán a friss fogyasztás utáni darabokat lefagyasztom és majd lekvár lesz belőle. Olyan szépek és némelyik igen nagyra nő.

Jenga


Egy nagyon aranyos kollégámnak szerettem volna valami vicces ajándékot adni. Nagyon nehezen jött az ötlet, mert ugye minek örül egy fiatal pasi?! 
Aztán eszembe jutott, hogy folyton rágózik. Így elkezdtem rágókat venni. Az asztalra borítva pedig már meg is volt az ötlet: csak egy dobozt kellett barkácsolni a különleges jengának.

Erdei gyümölcs


Ilyen meseszép színű lekvárt főztem. Az íze is mesés. Van benne: áfonya a zöldségdíleremtől, eper és fekete ribizli a saját kertből és szeder, ribizli az anyukám kertjéből. 


Carlos, a kertészem


Karcsim Mexikóból hozott magával egy ilyen pöpec kalapot. Azóta ebben kertészkedik - elbújik a nap elől. Én meg Carlosnak hívom ilyenkor. És legális csábítgathatom a kertészem. 


Eszternek


Van egy kedves kolléganőm, a lánykám is lehetne, szép, fiatal és mindig örül a tőlem kapott ajándéknak. És szeretek is neki készíteni ékszert...
Most kapott egy szerelmi bájital nyakláncot - ezt műgyanta segítségével csináltam. És egy kívánság-teljesítős üvegcse medált is készítettem. Majd becsomagoltam egy saját készítésű papír torta szeletbe. 






Kajszi


Somberekről kaptam nagyon finom, érett kajszit. Ez lett belőle.

Ribizli zselé


Ez egy igazán különleges lekvár...
A közösségi ház körül ültettünk néhány bokor ribizlit. Már tavaly is sok termett - és idén is. Csilla leszedte, tisztította én pedig passzíroztam és megfőztem. Igen finom! A picike üvegcséket régóta gyűjtöm. Ezekbe is töltöttem. Szerintem örülni fognak a gyerekek, amikor a mikulás csomagban ilyen kincset találnak! De ez titok, pssszt!


2019. június 1., szombat

És ez is jól jön majd ősszel, télen...



Sosem elég belőle....



Bevallom, nagyon sokat kísérleteztem a recepttel.. De egy biztos: ha főzzük a bodzát, akkor elveszíti az ízét. Hidegen csak friss fogyasztásra szabad készíteni és nem sokat. Nagyon sok szörpöt - vagy szörphöz hasonlót - kidobtam, mert forrt. Ami viszont egy-két éve nekem működik - az a bodzaszörp tartósítós tasak (Haas). Először a szirupot kell megfőzni. Majd a hideg sziruppal leönteni és ázni hagyni a bodzát. A recept szerint csinálom, csak én több virágot teszek bele, így intezívebb, finomabb. A fiúk imádják, így rengeteget kell főzni.

2019. március 30., szombat

És ismét ibolya...

 Ez az adag most nem almalével készült. Az almát daraboltam és sűrű lekvárt főztem. Az ibolyákról elkezdtem leszedegetni a szirmokat, hogy csinibb legyen a lekvár. De félidőben feladtam. Nagyon macerás és most nem bírtam. Így is csodaszép és nagyon finom.


Lefényképeztem napfényben is... olyan, mintha tündérkék lennének benne.


2019. március 15., péntek

A legkedvesebb virág


 Csodálatos! Mind az udvaron szedegettem. Szeretem az illatát.

 Gondoltam valahogy átalakítom az illatot ízzé....
 Ez az adag nagyjából így készült. 
Hozzávalók: kb egy liter 100 %-os almalé, a fenti ibolyák, egy citrom, egy tasak dzsemfix almához, kb 300 gr cukor.
 Az almalét meg kellett kóstolni a biztonság kedvéért - finom volt. És főleg édes, így az előírt mennyiségnél kevesebb cukrot tettem bele. A citromot filéztem, a héját reszeltem. Szóval. Az ibolya kivételével mindent beletettem egy fazékba és forrás után három percig főztem. Ekkor beleszórtam a virágokat, átkevertem. Majd az előkészített üvegekbe töltöttem. Szép lassan hűlt ki és szép lassan lett zselé. Kellemes az íze, de később fog összeérni rendesen. Majd írom.



fügelekvár - az első idei befőzés


A gyümölcs a fagyasztóból van. Tavaly nem volt túl bőséges a termés. Kétnaponta érett be kb három füge. Őket gondosan fagyasztgattam. Én nem szeretem nyersen. És aszalva sem. Csak lekvár formájában. Nem igazán tudom megmagyarázni, ez van. De a lekvár isteni finom lett. A gyümölcstálban találtam vérnarancsot, narancsot és pár mandarint - ezeket mind kifiléztem és hozzátettem. Jó ötletnek bizonyult. 

Medvehagyma mindenbe....

 Nagyon szerencsés vagyok, hogy a közelemben sok található... még anyu kertjében is sok medvehagyma van. Itt fent a mai reggelim látható: sonkaszeletet tettem egy muffin formába, beleszórtam némi medvehagymát, ráütöttem egy tojást és megsütöttem. De simán rántottába is teszek. Vagy sós palacsintába. Vagy szendvicsre....
 És persze a szinte már kötelező pogácsa. 


2019. február 14., csütörtök

Paradicsomleves

 Nagyon finom volt. Idén több sárga paradicsom kell...

Hópihék

 Nemrég kezdtem el néhány karácsonyfadíszt készíteni műgyantából. Tudom, korai. De nem mindig mindenhol az hallható, hogy ne csak pár napig legyen ünnep?! Nekem már most van néha ötletem. Jól jön majd a sok előkészített ajándék. Néha ismerősökről is eszembe jut egy-két dolog. 
Ez a példány itt lent Matyim ötlete. Paradicsomleves főzés közben találta ki: betűtésztát tettünk a műgyantába. 
 Ő pedig igen csípős lett: szárított csili van benne.
 Ezt a varrónő-barátnőm inspirálta. Medált is csináltam hasonlót.
 Ezt nem lehet szépen fotózni. Ha picike fényt is kap, csodásan becsillan.
 Ebben a nemrég beszerzett icipici szárított virágok vannak.
 Ránézésre ő csak egy kis csillogós kék. De talán látszik a közepén egy foltféleség... Épp akkor tört el egy kedvenc poharam és egy darabot beletettem. 
 Ebben apró kavicsok vannak.
 Ebben kicsi műanyag gyémántok vannak.
 Matyim "nébihest" játszott és minden lejárt szavatosságú cuccot kidobott a spájzomból. Köztük ezt a piros-zöld fenyős cukordíszt. Lenyúltam a kukából :)